MISKOLCI

JOGI SZEMLE



A publikálás erkölcsi és etikai alapelvei

 Nyilatkozat a publikálás erkölcsi és etikai alapelveit illetően

 

A Miskolci Jogi Szemle című folyóirat a double-blind review lektorálás folyamatát alkalmazza, emiatt a kiadáshoz hozzájáruló valamennyi érintett félnek (a szerzőnek, a folyóirat szerkesztőbizottságának, a lektornak és a kiadónak) egyaránt el kell fogadnia az elvárt erkölcsi magatartásra vonatkozó szabványokat. Jelen erkölcsi nyilatkozat a COPE (Publikációs Etikai Bizottság, http://publicationethics.org/about) Folyóirat-szerkesztők helyes gyakorlatára vonatkozó irányelvek (Best Practice Guidelines for Journal Editors) című útmutatón alapul.

 A publikálásra vonatkozó döntések

A folyóirat szerkesztőbizottsága dönt afelől, hogy a publikálásra beérkezett cikkek közül melyek kerülnek közlésre a lapban. A szerkesztőbizottságot irányíthatják az általa korábban megszabott irányelvek, valamint korlátozhatják az éppen hatályban lévő, a rágalmazásra-, a szerzői jogok megsértésére-, valamint a plagizálásra vonatkozó jogszabályok. A folyóirat szerkesztőbizottságának titkára futtathat programot a plágium kiszűrésére.

 Esélyegyenlőség

A szerkesztőbizottság mindenkor a szerzők fajára, nemére, szexuális irányultságára, vallási meggyőződésére, etnikai származására, állampolgárságára vagy politikai nézeteire való tekintet nélkül értékeli a kéziratok szellemi tartalmát.

 Titoktartás

A szerkesztőbizottság és annak tagjai semmilyen információt nem adnak tovább a publikálásra benyújtott kézirattal kapcsolatban. E szabály alól kivételt képez a szerző, a lektorok, a potenciális lektorok, valamint a tanácsadó testület tagjai és a kiadó.

 Közzététel és összeférhetetlenség

A szerkesztőbizottság tagjai a benyújtott kézirat kiadatlan anyagait nem használhatják fel saját kutatásaikhoz a szerző írásos beleegyezése nélkül.

 A LEKTOROK KÖTELESSÉGEI

Hozzájárulás a szerkesztőbizottsági döntésekhez

A lektor segíti a szerkesztőbizottságot a döntéshozatalban, amennyiben arra szükség van, a lektorálás folyamán támogatja a szerzőt a cikk tudományos színvonalának emelésében.

Hatékonyság

Amennyiben a kiválasztott lektor úgy véli, hogy szakmailag nem eléggé felkészült a kéziratban bemutatott kutatás kiértékeléséhez, vagy tudja, hogy nem áll módjában hatékonyan és a megszabott határidőre elkészíteni a véleményezést, kötelessége értesíteni a szerkesztőbizottság titkárát és lemondani a lektorálási folyamatban való részvételéről.

Titoktartás

Minden kiértékelésre beérkezett kéziratot bizalmasan kezelendő dokumentumnak kell tekinteni. Ezeket csak a szerkesztőbizottság engedélyével lehet nyilvánosságra hozni vagy másokkal megvitatni.

Objektivitás

A kiértékelést objektíven kell végezni. A szerző személyét érő kritika nem helyénvaló. A lektoroknak véleményüket egyértelműen kell megfogalmazniuk és érvekkel kell alátámasztaniuk.

A forrásokra való hivatkozás

A lektoroknak fel kell ismerniük a szerzők által nem idézett releváns kiadott munkákat. Bármely kijelentést, amely egy már korábban megjelent munkából származó megfigyelést, gondolatmenetet vagy érvet tartalmaz, kísérnie kell a megfelelő hivatkozásnak. A lektornak ugyanakkor fel kell hívnia a szerkesztőbizottság figyelmét bármely lényegi hasonlóságra vagy átfedésre a vizsgált kézirat és egyéb, általa ismert, korábban már közzétett anyag között.

Közzététel és összeférhetetlenség

A kiértékelés során szerzett kiváltságos információk vagy ötletek bizalmasan kezelendők, valamint nem használhatók fel a személyes előmenetel érdekében. A lektorok nem értékelhetik az adott kéziratot, amennyiben bármilyen versenyhelyzetből, együttműködésből, vagy más kapcsolatból fakadó érdekellentétben állnak a tanulmánnyal összeköttetésben álló szerzőkkel, cégekkel vagy intézményekkel.

 A SZERZŐK KÖTELESSÉGEI

A közlésre vonatkozó irányelvek

Az értelmezések és a következtetések levonása kizárólag tényeken vagy elfogulatlan és logikus bizonyításon alapulhat. A tanulmány háttéradatait pontosan kell bemutatni. Hamis vagy tudatosan pontatlan állítások etikátlan és elfogadhatatlan viselkedésnek minősülnek.

Eredetiség és plágium

A szerzőknek szavatolniuk kell, hogy a tanulmány saját, eredeti szellemi alkotásuk, illetve amennyiben felhasználták mások munkáit és/vagy kifejezéseit, azokat megfelelő módon idézték és szakszerűen hivatkoztak rájuk.

Többszörös, redundáns vagy egyidejű publikálás

Nem helyes gyakorlat ugyanazon kutatást bemutató kézirat különböző önálló publikációkban vagy folyóiratokban való szerepeltetése. Ugyanazon kézirat több folyóirathoz egyidejűleg történő benyújtása etikátlan magatartásnak minősül és elfogadhatatlan.

A forrásokra való hivatkozás

Az idézett művekre minden esetben szakszerűen kell hivatkozni. A szerzőknek hivatkozniuk kell mindazokra a kiadványokra, amelyek befolyásolták munkájukat.

A tanulmányszerzői tisztség

Szerzőként kell szerepeltetni mindazokat a személyeket, akik érdemben hozzájárultak a bemutatott tanulmány koncepciójához, tervezéséhez, kivitelezéséhez vagy értelmezéséhez. Társszerzőként kell megjelölni mindazokat a személyeket, akik jelentős mértékben hozzájárultak a tanulmányhoz. Ugyanakkor közreműködőként meg kell említeni mindazokat, akik részt vettek a kutatási projekt bizonyos lényeges szakaszaiban. A szerzőnek szavatolnia kell, hogy minden jelentős társszerzőt megemlített a tanulmányban, valamint hogy nem jelölt meg társszerzőként erre nem jogosult személyeket, továbbá hogy minden társszerző láttamozta és jóváhagyta a tanulmány végleges változatát, valamint beleegyezett annak publikálásába.

Közzététel és összeférhetetlenség

Valamennyi szerzőnek kötelessége közzétenni a kéziratában azokat a pénzügyi vagy egyéb érdemi összeférhetetlenségeket, amelyek befolyásolhatják annak eredményeit vagy értelmezését. A projekt minden pénzügyi támogatási forrását nyilvánosságra kell hozni.

Alapvető hibák a megjelentetett művekben

Amennyiben a szerző jelentős hibát vagy pontatlanságot fedez fel a már megjelentetett munkájában, haladéktalanul értesítenie kell a folyóirat szerkesztőjét vagy kiadóját, és együtt kell működnie a szerkesztőbizottsággal a tanulmány visszavonásában vagy helyesbítésében.